majmoltam a...
# Alexandrosz írta
November volt...
November volt már, reszketős,
vacogtak mind a kertek
s a lúdbőrző zsámbékos vizek
fehér ködöt leheltek.
A csupasz fákon búskomor
némaság ült s a gallyak
törékeny gyászát károgták a
határban űzött varjak.
A bánat szállt majd elrepült
s a szétkárogott csendbe
már úgy hulltak a percek mintha
a holnap lenne benne.
November volt, a szél sodort
didergő, furcsa álmot
mely télről dalolt és ringatott
egy hófehér világot.
2011-11-23 13:18 szerda
# Alexandrosz írta
Találkozások
Ma találkoztunk a fák alatt
s én megkérdeztem mért vagyok
állandóan szomorú, de ő
kinevetett, és otthagyott.
Csak kacagása hallik vissza
hozzám míg állok ostobán,
a kölyök ki voltam elszaladt
egy mezítlábas nyár után.
2011-11-12 14:54 szombat
# Alexandrosz írta
Visszanyúlt értem...
Őrzöm csendjét egy régi percnek
mely visszanyúlt értem, ismerős
emlékszel ugye-mozdulattal
ölel míg suttog:Itt az ősz...
Akkor is ősz volt, hajnalonta
a vizek fölött már kék ködök
pipáztak, és a nádasokba
susogó bánat költözött.
De a pincékben már forrt a bor,
és anyám nyugtázta meddig ér
a bor nélküli napok csöndje:
Karácsonyig tán elkisér...
Számolta még: A borjú árát
tavaszra talán visszahozza
a csűr mögött az ingyen kaszált
kerekre rakott szénaboglya.
A süldőt pedig karácsonykor
levágjuk majd, és lesz szalonna,
kolbász, és ha a tyúkok tojnak
tojás is jut a jobb napokra.
A jó isten majdcsak megsegít!
fohászkodott, és mondogatta
a száz imából meghallgattat
száz s elér a csillagokba.
Bár ettől még voltak szűk napok
rozsdás reményű hosszú őszök
után szegényes telek jöttek,
vékonypénzű ismerősök...
Őrzöm csendjét egy délutánnak
mely visszanyúlt értem, és konok
emlékszel ugye-mozdulattal
ölelnek most a tegnapok...
2011-11-11 21:50 péntek
# Alexandrosz írta
Nem rejthet
Ma lépteidről álmodom
az ajtót nyitva hagytam,
szobámban hűvös csend vacog,
csak várlak mozdulatlan.
Az éj nyikorgó végtelen,
ám titkokat nem rejthet,
már régtől tudják jöttödet
a szélfújt őszi kertek.
2011-11-10 11:50 csütörtök
# Alexandrosz írta
Megkísértelek
A nyarak reményét
ne kérd rajtam számon
a szavak közt úgyis
dallammá leszek,
és álmodó őszünk
zümmögő dalával
símítlak körbe:
Megkísértelek...
2011-11-09 21:49 szerda
# Alexandrosz írta
Szürkeségünk kékje
A dombok mögött már
őszi lánggal égnek
az erdők szinére
csorgott alkonyok
s az esték merengő
csillag-hűvösében
nyár után sietnek
apró kis dalok.
Hallgasd velem, hogy lám
csak újra ősz van
s kettőnk nyarát is
köd takarta el
s ha kérdeznénk hol van
szürkeségünk kékje,
a festetlen csendben
már senki nem felel.
2011-11-09 10:34 szerda
# Alexandrosz írta
Mások szemével
Mások szemével
ne nézz önmagadba,
fent-élű szavakhoz
ne próbáld szavad,
csak keress csodát
a szél-kergette őszben
mely rímekbe írta
megváltásodat...
2011-11-08 11:51 kedd
# Alexandrosz írta
Talán egy nap...
Nyakamba raktad
vágyaid koloncát
s én viszem tovább
az őszi ég alatt
s arról mesélek
a köd-lehelte rétnek,
hogy talán egy nap
valóra váltalak.
2011-11-08 10:57 kedd
# Alexandrosz írta
Suttogok majd...
Az éjszakákból nyúlsz utánam,
emlékek ágya tested,
az álmok mögül jössz felém, hogy
fejed vállamra fektesd.
A némaság az, mit rám ölelsz,
de suttogok majd benned,
hogy tudd, a szavak szégyenét már
megvallottam a csendnek.
2011-11-07 19:13 hétfő
# Alexandrosz írta
Nem vagy itt...
(Tamó emlékére)
A csend szivárgó végtelen lett
lélegzik a ködben,
nem vagy itt s én nem tudom már
honnan, merre jöttem.
Te nem vagy már s a gondolat most
halott fények csokra
mely hull mint végső koppanás
bezárt ablakodra.
2011-11-07 10:30 hétfő
# Alexandrosz írta
Ősz volt...
Emlékszem, ősz volt, bánatot
szövött a némaságra
s a pókhálóvá lett szavak
lehulltak mind a sárba.
Furcsa egy ősz volt, reszketett
bennünk, míg vágyak égtek
köröttünk, és a csend beszélt
ahogy még nem beszéltek.
Emlékszel? Ősz volt, rebbenő
titkokba fúlt az ég is
s belőlünk nőtt a fájdalom:
Sírtál, és sírtam én is...
2011-11-05 13:33 szombat
# Alexandrosz írta
Minden vers..
Néhány apró kis mosoly,
ma már csak erre futja:
A kacagás hol gyöngyözik,
áruld el hát, ki tudja?
Mondd, csak mondd, mi lett velünk
s mi lesz, ha nemsokára
már nem rímelnek mondatok
a vágyak verssorára?
Nem talál többé a szó
a kettőnk ritmusára,
s mit nem mondtunk ki ott marad
majd, vers nélkül bezárva.
Minden ami versbe nő
a szívhez van kikötve,
és minden minden vers Te vagy:
Most és mindörökre...
2011-05-08 10:15 vasárnap
# Alexandrosz írta
Én nem tudom...
Én nem tudom mi fáj megint,
a bánat néha téved,
verstelenné lett napok közt
tétováz a lélek.
A dallam csendbe csendül el
s már nincs mi visszacsalja:
A némaság mint káröröm
visszhangzik a jajra.
Egy gondolat, mely rímtelen,
és úgy idéz ma téged,
hogy nem tudom mi lett velem:
A bánat néha téved...
2011-05-06 11:06 péntek
# Alexandrosz írta
Tintakék
A vágy kidőlt, s most tintakék
szempillájú vak remény
elkenődött sminkje lett a
távolság. Ez költemény?
A kiömlött vágy kék színét
a végtelenség adja,
nézd, versben oldott messzeség
hullámzik alatta...
2011-05-04 23:10 szerda
# Alexandrosz írta
Rétek
Tágas rétekről álmodom,
hol esténként zsongó tücsökdal
viszi magával fáradt gondolataimat
az álmosan hunyorgó csillagok felé.
Már sokszor jártam ezeken a réteken,
gázoltam a térdig érő fűben
egész éjszaka,és néztem, hogy
a hold fénye miként varázsolja
ezüstös,mesebeli képhez hasonlatossá
a tájat.
Tágas rétekről álmodom...
Itt könnyű a sóhaj,és a szívverés
ütemére lüktetnek fel bennem
apró kis dalok,melyek a füvet borzoló
szelek szárnyain szállnak fel az égig.
2011-04-15 10:44 péntek
